Csökkent a búza termelői ára tavalyhoz képest
Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
Száz forintból négy már valamilyen qvik fizetésen keresztül kerül a számlánkra az azonnali fizetési rendszeren belül.
A játékpiacon a húsvét a tavaszi vásárlási időszak egyik első fontos fordulópontja; a REGIO Játék friss kutatása szerint a szülők többsége 5 és 10 ezer forint között vásárol ajándékot, jellemzően az ünnep előtti héten – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Friss, átfogó kutatást készített a hazai kis- és középvállalatok helyzetéről és problémáiról a vezetési tanácsadással foglalkozó Helix Consulting. Mivel itthon ez a kör teszi ki az összes vállalkozás 99%-át és felel a foglalkoztatás 65%-áért, hogyléte minden szempontból kiemelten fontos.
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal – jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Miközben több mint 3,3 milliárd forint bírságcsökkentést adott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az együttműködő és jogkövetésre törekvő vállalkozásoknak 2025-ben, addig a hivatal versenytanácsa 29 vállalkozással szemben 3 milliárd 782,6 millió forint bírságot szabott ki – közölte a GVH kedden az MTI-vel.
Az ünnepi szezonban a 19-29 évesek 85 százaléka tervez a szeretteinek valamilyen ajándékot adni, az érintett fiatalok átlagosan 51 ezer forintért vásárolnának ajándékokat karácsonyra, ez az összeg a férfiaknál átlagosan 63 ezer, míg a nőknél 40 ezer forint – közölte a K&H Bank szombaton az MTI-vel.
Javult a magyarországi bankok, valamint a biztosítók és a befektetési szolgáltatók digitális felkészültsége idén – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fintech és digitalizációs jelentésének hétfői bemutatóján a jegybank pénzpiacokért és digitalizációért felelős ügyvezető igazgatója.
2025 augusztusában az ipari termelés volumene 7,3, munkanaphatástól megtisztítva 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,3 százalékkal kisebb volt a 2025. júliusinál – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).